Világok harca

Scientific romance by Arthur C. Clarke, H. G. Wells

Blurb

A Világok harca H. G. Wells 1898-ban megjelent science-fiction regénye, amely egyes szám első személyben mondja el a névtelen főhős kalandjait Londonban és környékén, a marslakók támadása alatt. Az 1895–97 között írt regény az egyik első történet, amely az emberiség és egy földönkívüli faj konfliktusát írja le.
A Világok harca két részből áll: A marslakók megérkezése és A Föld a marslakók uralma alatt. A narrátor, egy filozófusi hajlamú író, megpróbál visszatérni a feleségéhez, miközben látja, ahogy a Marslakók lerombolják Dél-Angliát. Az első könyv tartalmazza a testvére élményeit is, aki elmondja a fővárosban történteket, majd egy hajón menekül el. Többször nem említik meg a könyvben.
A cselekmény kapcsolódik a korra jellemző inváziós irodalomhoz. A regényt többféleképpen értelmezhető: fejtegetés az evolúciós elméletről, a brit imperializmusról, a viktoriánus babonákról, félelmekről és előítéletekről. Megjelenésekor tudományos románcnak tartották, akárcsak az író korábbi műveit. A világok harca egyaránt lett népszerű és nagyhatású alkotás, filmek, rádiójátékok, képregények, televíziós sorozatok készültek belőle. Több tudós munkásságára is hatással volt, köztük Robert Goddardéra.

First Published

1898

Member Reviews Write your own review

Be the first person to review

Log in to comment