Blurb

Franz Kafka A per című műve 1914-ben keletkezett, de csak 1925-ben jelent meg kiadásban az író barátja, Max Brod jóvoltából. A szerző arra kérte barátját, hogy kéziratait a halála után semmisítse meg, Brod viszont inkább megjelentette őket kiadásban. A per központi helyet foglal el Kafka műveiben, akár azok összegzésének is tekinthető, hiszen korábbi alkotásainak motívumait foglalja össze és teljesíti ki. Az író sajátos, ironikus és groteszk látásmódján keresztül ábrázolja a bűn és bűnhődés, törvény és törvénytelenség, bíróság és ítélet rejtelmes kérdéseit és problematikáit. Josef K.-t ártatlanul letartóztatják, rejtelmes per folyik ellene, ügye sosem jut el a felsőbb bíróságokig, végül elítélik és kivégzik.
Franz Kafka 1883. július 3-án született Prágában. Német nyelvű regényíró és elbeszélő, az Osztrák-Magyar Monarchia állampolgára volt, ám zsidó származása miatt sem a németek, sem a csehek nem fogadták el, mindenhol kívülállónak érezte magát. Novelláit és regényeit éjszaka írta hivatali munkája mellett, életében kevés műve jelent meg nyomtatásban és nem keltettek feltűnést.

First Published

1925

Member Reviews Write your own review

alexandru.chereches

Alexandru.chereches

O carte foarte buna ce dupa ce o citesti iti lasa o serie de intrebari existentiale.

0 Responses posted in January
lilly.l

Lilly.l

Über keines der bisher von mir gelesenen Bücher habe ich mir so viele Gedanken gemacht wie über dieses. Mein erster Kafka und ich bin begeistert.

0 Responses posted in September
dankirk

Dankirk

Didnt enjoy this as much as I hoped. It wasnt bad, just never fully captivated me.

1 Response posted in September
Log in to comment