Csillagközi invázió

Science Fiction by Michel Demuth, Robert A. Heinlein

Blurb

A Csillagközi invázió Robert A. Heinlein 1959-ben kiadott regénye.
A regény első személyben lett írva. A cselekmény egy fiatal katona, Juan „Jonnie” Rico körül folyik, és leírja fejlődését a mobil gyalogság egy fiatal kadétjaként, majd kiképzett katonájaként, végül pedig tisztként fejezi be. A történet nagyobb része a „csótányoknak” nevezett pókszerű űrlények elleni háború alatt folyik le. Azonban a regényt nem annyira az akciósorozatok, mint inkább az elmélkedések töltik ki. Az iskolai órákon és a párbeszédeken keresztül Heinlein előadja saját elképzelését egy jövőbeli politikai rendszerről, valamint több filozófiai és etikai kérdést érint meg.
A regény 1960-ban a Hugo-díjat nyerte meg. A könyvet a katonai sci-fi alapítójának tekintik.
1997-ben filmet rendeztek megközelítőleg a könyv alapján, melyet Paul Verhoeven rendezett.

First Published

1959

Member Reviews Write your own review

skunk

Skunk

Auch wenn es in dem Buch um Krieg im Weltraum geht, so ließt es sich doch auch ein wenig wie Utopia: Heinlein stellt sich eine neue Form von Politik und ein noch neuere Form der Ethik und Moral vor. Zwischen solchen tiefgründigen Passagen gibt es Weltraumaction, Schlachten und Science Fiction.

0 Responses posted in July
Log in to comment